59. nap Az én világom

                                        

        Hiszem azt, hogy minden gyermek egyszeri is megismételhetetlen csoda, a hozzá elvezető útnak is annak kell lennie.


Február egyben

58. nap

Régi és az új találkozása

Út és idő

57. nap

 

Sajnos nem a megfelelő objektív volt nálam, de a látvány miatt mégis megálltam hazafelé menet az autómmal.

 Vajon melyik várat látjátok a képen?????

Szép hétvégét kívánok Mindenkinek!

Mosollyal:Ilda

56. nap

  Ellentét

55. nap

54. nap

Lóca és az árnyék

A mai napra mást terveztem fotózni, de az étkezőnk reggeli fényei ezt felülírták. :)))
Bárcsak tudnám, hogy miért foglalkoztat engem mostanában ennyire a fény és az árnyék jelensége. ????





+ egy kis esti zene......és most megyek a tanfolyamra.
Legyen szép az estétek!
Mosollyal:Ilda

53. nap A hét témája: Régi tárgyak vonzásában

52. nap

Fűben, virágban, dalban, fában,

születésben és elmúlásban,

mosolyban, könnyben, porban, kincsben,

ahol sötét van, ahol fény ég,

nincs oly magasság, nincs oly mélység,

amiben Ő benne nincsen.

Arasznyi életünk alatt

nincs egy csalóka pillanat,

mikor ne lenne látható az Isten.

Wass Albert

51. nap

- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek. - Nem találják meg - mondtam. - Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák... - Minden bizonnyal - feleltem. - Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.
	Antoine de Saint-Exupéry

Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.
	Antoine de Saint-Exupéry

50. nap...........már az 50.

                                           

 Szép fényeket, jó fotózást kívánok Mindannyiótoknak! :)))

                                          

49. nap

48. nap

47. nap

NAGY ISTENFALEVÉl

46. nap

A tárgyak arca rám néz, visszanézek.

Tekintetükből történet sugárzik, 

és megszólalnak. Néha-néha ének

hangzik belőlük, vígságra, panaszra

nyílik fel szájuk konduló harangja.

/ Fazekas László: A tárgyak arca-részlet/

45. nap

Az emberi tudat kivirágzása

Felidézés

A Föld 114 millió évvel ezelőtti reggele, kevéssel napkelte után: a bolygón legelőször jelenik meg virág, s kinyílik, hogy befogadja a Nap sugarait. E jelentős, a növények életében evolúciós átalakulást jelző pillanatot megelőzően a bolygót már évmilliók óta borította növényi vegetáció. Az első virág valószínűleg nem élt hosszú ideig, s a virágok sokáig bizonyára ritka és elszigetelt jelenségek maradtak, mert a körülmények még nem kedveztek bolygószerte való megjelenésüknek. Ám a kritikus küszöb egyszer mégis csak elérkezett, s azon a napon az egész bolygón hirtelen szín- és illatrobbanás zajlott le. (Bár akkor nem volt még ott ezt érzékelő tudat.)

Sokkal később ezek a finom és illatozó lények, amelyeket virágoknak nevezünk, egy másik faj tudatfejlődésében kaptak fontos szerepet. Az embereket rendkívüli mértékben vonzották és lenyűgözték a virágok. Az emberi lények tudatfejlődése során valószínűleg a virág volt az első olyan dolog, amit nem hasznossága miatt, más szóval nem az életben maradásukban betöltött szerepe miatt értékeltek. A virágok számtalan művészt, költőt és misztikust ihlettek meg. Jézus azt javasolja, hogy merengjünk el a virágok fölött, és tanuljunk tőlük élni. Buddháról azt mesélik, hogy egy alkalommal „szótlan szentbeszédet” tartott: kezébe vett egy virágot, majd merengve nézte. Némi idő után a jelenlevők egyike, Mahakasyapa szerzetes, elmosolyodott. Azt mondják, egyedül ő értette meg a prédikációt. A legenda szerint ezt a mosolyt (más szóval: felismerést) adta tovább az egymást követő huszonnyolc mester, és sokkal később ez vált a zen gyökerévé.

A virág szépségének meglátása rá tudott ébreszteni embereket – még ha csak rövid időre is – arra a szépségre, ami legbensőbb lényük, valódi természetük esszenciális (lényegi) része. A szépség első fölismerése az emberi tudatfejlődés egyik legjelentősebb eseménye volt. Az öröm és a szeretet érzése esszenciájában kapcsolódik ehhez a felismeréshez. Anélkül, hogy annak teljesen tudatában lennénk, a forma szintjén a virágok annak a kifejeződései lettek számunkra, ami bennünk a legmagasabb rendű, legszentebb és végső soron formamentes. A virágok, amelyek tünékenyebbek, éteribbek és finomabbak, mint azok a növények, amelyekből előemelkedtek, egy másik birodalom hírnökeinek, a fizikai formák világa és a formamentes között húzódó hidaknak a szerepét kapták. Nemcsak az illatuk volt olyan, amit az emberek finomnak és kellemesnek tartottak, hanem emellett a lélek világából is „illatot” hoztak. Ha a „megvilágosodás” szót a hagyományosan elfogadottnál tágabb értelemben kezeljük, akkor tekinthetünk úgy a virágokra, mint a növények megvilágosodására.

Bármely világ – ásványvilág, növényvilág, állatvilág vagy embervilág – bármely életformájáról azt mondhatjuk, hogy „megvilágosodáson” megy keresztül. Ez azonban rendkívül ritka jelenség, mert az már több mint evolúciós előrelépés: fejlődése folyamatosságának megszakadását, a Lét egy teljesen eltérő szintjére való ugrást, és legfőképp az anyagiság csökkenését jelenti.

Mi lehet súlyosabb és áthatolhatatlanabb a kőnél, minden forma legsűrűbbjénél? Néhány kő molekuláris szerkezete mégis változáson megy keresztül, kristállyá alakul, s a fény számára így már átjárhatóvá válik. Egyes széndarabok, elképzelhetetlenül hatalmas hő és nyomás hatására gyémánttá válnak, illetve bizonyos nehéz ásványok egyéb drágakövekké.

A legtöbb csúszómászó hüllő, minden teremtmény legföldhözragadottabbja, évmilliók óta változatlan maradt. Néhányuk azonban tollat és szárnyat növesztett, és madárrá vált, legyőzve így a gravitáció erejét, amely őket oly sokáig fogva tartotta. Nem a csúszó-mászó mozgásuk vagy a járásuk vált jobbá, hanem „transzcendáltak”: teljesen felülemelkedtek a csúszásmászáson és járáson.

Az emberi lélek számára időtlen idők óta különösen jelentős szerepet játszottak a virágok, a kristályok, a drágakövek és a madarak. Persze, ők is – mint minden életforma – a mögöttes, egyetlen élet, egyetlen tudat pillanatnyi ideiglenes, múló megnyilvánulásai. Különleges jelentőségük és a tény, hogy az emberek csodálják őket és vonzódnak hozzájuk, éteri jellegüknek tulajdonítható.

Ha az emberek érzékelésében van bizonyos fokú jelenlét – csöndes és éber figyelem –, akkor képesek érezni a minden teremtményben, minden életformában levő isteni életesszenciát, és felismerni, hogy az ugyanaz, mint saját esszenciájuk, s ezért úgy szeretik őket, mint önmagukat. Anélkül azonban a legtöbb ember csak a külső formát látja, s nincs tudatában a belső lényegnek, ahogy saját lényegének sem, és önmagának csupán testi és lélektani formájával azonosul.

A virág, a kristály, a drágakő vagy a madár esetében azonban még a kevés vagy semennyi jelenléttel rendelkező ember is olykor megérzi, hogy több van bennük, mint az adott forma fizikai léte, jóllehet nem tudja, hogy emiatt vonzódik hozzájuk. Egyszerűen affinitást érez irántuk. Éteri természetük miatt formájuk kisebb mértékben homályosítja el a bennük lakozó lelket, mint az más életformák esetében történik. Kivételt ez alól az újszülött életformák képeznek: csecsemők, kölyökkutyák, kismacskák, bárányok stb. Ők törékenyek, finomak, még nem ágyazódtak szilárdan az anyagiságba. Rajtuk keresztül átragyog a nem evilági ártatlanság, édesség és szépség. Ők a még viszonylag érzéketlen embereket is felvidítják.

Ha éberen elmerengsz egy virág, kristály vagy madár láttán, anélkül, hogy azt gondolatban megneveznéd, számodra az a formamentesbe nyíló ablakká válik. Megnyílik egy belső „rés” – ha mégoly csöppnyi és tünékeny is –, amely a lélek világával teremt összeköttetést. Ezért játszott ősidők óta e három „megvilágosodott” életforma oly fontos szerepet az emberi tudat fejlődésében. Ezért lett például a lótuszvirág közepében ülő drágakő a buddhizmus központi jelképe, és ezért jelzi a fehér madár, a galamb, a kereszténységben a Szentlelket. Ők készítették elő a talajt a planetáris tudat még mélyebb megváltozásához, amire az emberi faj jelöltetett ki. Ez az a spirituális fölébredés, amelyet kezdünk megtapasztalni.

44. nap

Annyit gondolkodtam, hogy  Csodaturmix nagyapjának mi a neve, de sajnos nem jutott eszembe.

Egy  biztos, hogy ezekről a helyes gombákról az ő arca jutott eszembe. :)))

Benti tavasz

T

43. nap

A mai zirci bevásárlást összekötöttük egy kis fotózással.

Az apátsági templomot látogattuk meg Bendével, de főleg kilincsekkel, és zárt ajtókkal találtuk szemben magunkat.

A benti képek kicsit zajosak, mert a rossz fényviszonyok miatt.....jócskán emelnem kellett az ISO értéket.

Nos ennyi bevezető után........tartsatok velünk! :)))

Sokat gondolkodtam azon, hogy ezek a kopott kilincsek milyen pozitív energiákkal rendelkeznek, mert
a sok-sok tiszta hitű ember kezének lenyomatát viselik.

Ez az ajtó vezet a belső templomba, de most ezt is zárva találtuk.

Szép hétvégét kívánunk Nektek!

Mosollyal: Bende és Ilda

42. nap

"Mosolygón álmodoznak 

A barokk angyalok."

Zircen a XII-XIII. század fordulóján, korai gótikus stílusban torony nélküli templomot és kolostort építettek.

Az idők folyamán a régi templom elpusztult.

A kolostor köveit az új monostorba, a templomét az új templomba építették be.  Csupán egyetlen pillért kímélték meg, hogy hírmondója legyen a régi épület nagyszerűségének.

A pillérköteget Szent Imre herceg szobrán kívül az 1751-ben elhelyezett négy kis barokk angyal díszíti. 

41. nap

Álarc-azonosság

„Nem vagyunk azonosak az állarccal,

melyet felöltünk,

de ha felöltjük,

nem válunk mégis azzá?"

40. nap

Kinyíltak az első százszorszépek a kertünkben. :)

Kati Barátném ajándékának szívből örültem.:)))

Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült jobb képet készítenem róla. 

Ma sikerült egy csomó béna képet készítenem, de ez is én vagyok. :)

39. nap

Romhányi József: Nyúliskola

Erdőszélen nagy a móka, mulatság,

iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.

A tanító ott középen az a nyúl,

kinek füle leghosszabbnak bizonyul.

Kezdi az oktatást egy fej káposztával,

hallgatják is tátott szájjal.

- Az egymást tapasztó

táposztó

levelek képzete káposzta

letépett

levelein belül tapasztalt betétel,

mely a kopasztott káposzta törzse,

úgy hívják, hogy torzsa.

Ha most a torzsára

sorjába

visszatapasztjuk

a letépett táposztó káposztaleveleket,

a tapasztalt rendben,

akkor szakasztott, helyesen

fejesen

szerkesztett káposztát képeztünk.

Ez a lecke! Megértettük? - kérdezte a nyúltanár.

Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.

- Akkor rögtön feleltetek! - Lapult a sok kis

tapsifül:

füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt

kisül!

- Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj két lábra, s

vázold hát,

mi történik, ha ízekre bontasz egy fej

káposztát?

- Jóllakok! - felelte elképesztő képzetten

a kis káposztakopasztó ebugatta,

de a tanár megbuktatta. 

38.nap

Ma hivatali ügyeket intéztünk Bogimmal. Egyikünk sem lelkesedik a bürokratikus dolgokért, ezért az ügyek elvégzése után rögtön megjutalmaztuk magunkat.

Textilkutatóba mentünk, majd Zircre a törzshelyünkre. / PEPE cukrászda/

Mindjárt jókedvűen jöttünk haza.:)))

 Jaaaaaaaaaaa................és megengedte, hogy fotózzam!!!!!!!

37. nap

Az ékszer

Minél messzebbre kerültünk, annál nagyobb lett a forróság. És a forróság növekedésével gyérült a növényzet, az élet minden jele. Homokos vidéken vándoroltunk, ahol csak elvétve láttunk egy-egy hosszú szárú, kiszáradt, élettelen fűcsomót. Semmi nem volt a láthatáron - se hegy, se fa, semmi. Ez a homok világa volt, mindenütt homok, homokos dudva.

Egy napon aztán elkezdtük magunkkal cipelni a gyújtófát. A parázsló fadarabot enyhén lengetni kellett, hogy izzásban maradjon. A sivatagban, ahol a növényzet féltett kincs, minden apró fogásra szükség van az életben maradáshoz. A gyújtófa elengedhetetlen volt esténként a tábortűz fellobbanásához, hiszen száraz fű alig akadt. Láttam, hogy a törzs tagjai összeszedik az errefelé tévedt állatok, főleg a dingók ürülékét. Jó, és ami a legfontosabb, szagtalan tüzelőnek bizonyult.

Mindenki tehetségesnek születik, jutott eszembe. Ezek az emberek életük során kibontakoztatják magukból a zenészt, a gyógyítót, a mesemondót vagy bármi mást, aztán ennek megfelelően új nevet kapnak és túllépnek korábbi önmagukon. Így hát, némi öniróniával, én is kamatoztatni akartam adottságaimat, kezdetben mint trágyaszedő.

Egyszer egy szép fiatal lány hosszú szárú, gyönyörű sárga virágot hozott elő áhítattal a dudvás bozótból. A nyaka köré tekerte, majd elöl megkötötte, és a virág úgy fityegett a mellén, mint valami értékes kitűző. A többiek köréje gyűltek, csodálták, dicsérték választását. Egész nap vele foglalkoztak. Láttam, hogy a lány ragyog a boldogságtól, és különösen csinosnak érzi magát.

Ahogy elnéztem a lányt, eszembe jutott az az eset, amely nem sokkal azelőtt történt a munkahelyemen, hogy eljöttem otthonról. Fölkeresett egy beteg, akit fokozódó szorongás gyötört. Megkérdeztem tőle, hogy mi nyomasztja, mire elmesélte, hogy egy gyémánt nyakláncának a biztosítását nyolcszáz dollárral emelte a biztosító. Talált valakit New Yorkban, akiről azt állították, hogy hiteles másolatot készít az ékszerről, természetesen hamis kövekkel. Betegem készült New Yorkba, meg akarta várni, míg a másolat elkészül, majd hazarepülve el akarta helyezni a valódi köveket a bank páncéltermében. A tetemes biztosítási összegtől így se szabadult volna meg, hiszen a legjobb páncélterem sem szavatol tökéletes biztonságot, de mégis kevesebbet kellene majd fizetnie.

Megemlítettem a közelgő városi bál napját, mire a nő elújságolta, hogy éppen addigra lesz kész a nyaklánc másolata, és ő azt fogja viselni.

Annak a bizonyos napnak a végén az Igazak népének leánya levette nyakáról a virágot, a homokba fektette, visszaadta az anyaföldnek. Az alkalmi ékszer megtette a maga szolgálatát. A lány pedig hálás volt és nem felejtette el a figyelmet, amellyel a többiek aznap kitüntették. Mindez azt jelentette számára, hogy társai vonzónak találják. Ennek ellenére sem ragaszkodott hozzá, hogy a virág az ő birtokában maradjon. Annak az a dolga, hogy elhervadjon, elszáradjon, humusszá válva visszatérjen az anyaföldbe, és újra kinőjön, ha eljön az ideje.

Ezért jutott eszembe az otthoni betegem. Jól megnéztem magamnak a bennszülött lányt. Az ő nyakékének célja volt, honfitársnőmének értéke.

Való igaz, hogy világunkban valakik értékrendjével baj van, állapítottam meg, és alig hinném, hogy e nyílt szívű emberekével itt Ausztráliában, a senki földjén.

36. nap

Bögrés csendélet

De élvezem én ezt a játékot! :)))

Mindenkinek gyönyörű, külső-belső napsütéses hétvégét kívánok!!!!

Mosollyal:Ilda

Élvezzük a zenét!
"Az emberi faj egyik legnagyobb ajándéka, hogy képes a lélekre ható hangokat adni és eszközöket is tud alkotni ezeknek a hangsoroknak a megszólaltatásához. A zenének köze van a művészi kifejezéshez és a mulattatáshoz is, de annyira fontos jelenség, hogy önálló feladatot jelent. A zene befolyásolja az egész emberiséget, energiája gyógyítja a testet és a bolygót. Az emberi pulzus ütemére lüktető békés muzsika hallgatása pozitív változásokat idézhet elő az ideg- és elmeállapotban. Minden zene, és a zene mindenre hat. A lelkünk szólal meg a zenében. A zene a világmindenséggel társalgó bolygónk hangja."
                                                                                                             Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak