365 nap, 365 fotó

365 nap..........................365 fotó

" A fotózás olyan műfaj, amiről azt vallom, hogy csak elkezdeni lehet, abbahagyni soha...."

Egy jó kép olyan, mint egy jó vers, líra van benne.

2011. június 27., hétfő

178. nap


"Féltem feltárni az arcomat a kamerának. A lencse jó pszichológus, észreveszi a lélek mélyén megbúvó bizonytalanságot, a bőr apró hibáit, a félszegséget, a visszafogottságot, amellyel a testünkhöz viszonyulunk. Megdöbbentem, mennyire nem éreztem a saját testemet-nem tudtam melyek azok a szögek, amelyek kiemelik a természet adta "kincseket", és melyek azok, amelyek a hiányosságokat fedik fel. Hol vannak tehát az ajándékaim, és hol a dolgoznivaló rajtam...a lényem mely része sugárzik, és hova vetül árnyék..
Érdekes gondolatok kavarogtak bennem. Arra gondoltam, vajon hányan ültünk oda a fényképezőgép lencséje elé, hogy górcső alá vessük magunkat- megértsük földi arcunkat, s ezáltal önmagunk mélyére nézzünk. Tudjuk-e vajon, hányféle arcunk van, s ezek az arcok honnan származnak? Milyen mélyről törnek fel bennünk? Kik voltunk, kik vagyunk? Ki néz ki sokszor belőlünk, a lelkünk legmélyéről? Ki üzen nekünk egy pajkos pillantással, egy boszorkányos kacajjal, egy átható tekintettel belőlünk? Fragmentumok, lélekrészek hasadnak fel, amikor félve-szégyellősen-akarva-akaratlan felfedjük a lelkünk a masinának..nézz mögém, mondd el, ki vagyok..Sokat gondolkodtam azon, miért is hittem magamról, hogy nincs "fényképarcom"..mert a legtöbb képen a lelkem olyan részei mutatkoztak be nekem, amelyekről eleddig nem vettem tudomást, vagy sejtelmem sem volt a létezésükről. A tudattalan mélyrétegeiből feltörő régesrégi arcok ezek- elfojtott, szublimált, eltagadott érzések, lélekrészek hordozói. Mint egy történelmi arcképcsarnok, látom magam egyiptomi úrnőként, és kamaszodó dolgos parasztasszonynak, gésának és szégyellős úrinőnek, tivornyázó kokottnak és szelíd apácának. S rájövök, mindezek mélyén ott vagyok ÉN, egyszerre ők, és egyszerre az, aki most vagyok- egyszerre vagyunk egyek és széthasadtak..Hol van tehát a kapocs? Ki az "igazi én" a ruhák alatt?
Vagyok, aki vagyok. Aki mindig is voltam. Aki nem téved el többé a saját ruhásszekrényében, hanem kiporolja vagy kidobja a rá már nem illő darabokat. De sosem feledkezik meg arról, aki fénymagként ott él a díszletek alatt."
                                                                                                                    

2 megjegyzés: